Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Kétéltűek (Amphibia)
Rend: Farkos kétéltűek (Caudata)
Alrend: Csupasz kétéltűek (Lissamphibia)
Család: Szalamandrafélék (Salamandridae)
Faj: Pettyes gőte (Lissotriton vulgaris)

Hazai jogi védettség: Védett
Természetvédelmi értéke: 10.000Ft

Hosszú ideig a Triturus génuszba sorolták, de néhány éve a kis testű európai gőtéket egy önálló génuszba (Lissotriton) sorolják fenntartani. Hozzánk legközelebb előforduló rokonai a Kárpátokban élő, mintázatlan narancsszínű hasoldaláról felismerhető kárpáti gőte (L. montandoni), illetve a tőlünk nyugatra honos, hátsó lábain jókora úszóhártyát viselő, jellegzetes mintázatú talpas gőte (L. helveticus). További közeli rokonai a nyugat-ibériai spanyol gőte (L. boscai), valamint az Appennini-félsziget déli részén honos olasz gőte (L. italicus). A pettyes gőtének az alábbi alfajait különítik el: L. v. ampelensis - Erdély, Románia; L. v. graecus - Délnyugat-Balkán, Görögország; L. v. kosswigi - Anatólia; L. v. lantzii - Kaukázus; L. v. meridionalis - Ticino, Észak- és Közép-Olaszország, Szlovénia, Horvátország; L. v. schmidtlerorum - Nyugat-Törökország. Az elterjedési terület többi részén, így hazánkban is a törzsalak (L. v. vulgaris) fordul elő.

Kistermetű gőte, legfeljebb 10-11cm hosszúra nő meg. A kifejlett egyedek között a nászidőszakban jellegzetes ivari kétalakúság figyelhető meg, ami a színezetben is megnyilvánul. A hímek látványosan tarka nászruhát viselnek: alapszínűk világos szürkésbarna vagy olajzöld, a fejükön 6-7 hosszanti sötét csík, a testen elszórtan kerek, sötét pettyek találhatók. A háttaraj cakkos vagy hullámos, és megszakítás nélkül megy át a farokvitorlába, a pettyes mintázat ezeken is megtalálható. A farokvitorla alsó része a farok alatt égszínkék vagy gyöngyházszínű sávot viselhet, ami lehet halványabb vagy kifejezettebb. A piszkosfehér, pettyezett hason változó intenzitású narancssárga foltok figyelhetők meg; ez a szín a farokvitorla alsó szegélyére is kiterjedhet. A hímek kloákája a nászidőszakban jellegzetesen duzzadt. A nőstények ilyenkor a petéiktől láthatóan teltebbek, színük a hímekénél többnyire sötétebb, melegebb barna vagy olajzöld. Testük nem pettyezett, a fejen lévő csíkok elmosódottabbak vagy hiányoznak, a testen is elmosódott hosszanti csíkozás vehető ki, vagy teljesen egyszínű. Gyakori minta a testoldal alsó részén, a mellső lábtól (illetve tulajdonképpen már az ajaktól) a hátsó lábig húzódó világos szalag (ez a hímeken is jelen lehet, de a pettyek miatt kevésbé feltűnő). Háttarajuk nincs, farokvitorlájuk alacsonyabb. Narancssárga foltok a nőstények hasoldalán is előfordulnak. A szárazföldi alak egyszínű világos- vagy sötétbarna, dísztelen vagy a vízben tartózkodó nőstényekéhez hasonló elmosódott csíkok látszanak rajta (gyakran a gerinc felett széles, világosabb sáv húzódik). A lárvák piszkossárga vagy világosbarna színűek. Hátvitorlájuk a tarajosgőte-lárvákénál alacsonyabb, kontrasztos fekete foltok nincsenek rajta, csak márványozott mintának ható elmosódott pettyezés. Szemük színe a testével megegyező vagy annál valamivel sötétebb.

Szemben a pettyes gőtével, a tarajosgőték (Triturus spp.) alapszíne sötétebb, feketés, a hímek taraja a farok előtt megszakad. Az alpesi gőte hímjeinek hátvitorlája alacsony és sima szegélyű, mintázatukban kiterjedt égszínkék területek vannak, hasuk egyöntetű narancssárga. Az alpesi gőte a szárazföldön is márványos, kékes zuzmószürke alapszínnel, a háton gyakran hosszanti narancssárga csíkkal. Leginkább a lárvákat téveszthetjük össze. A tarajosgőték lárváinak hát- és farokvitorlája magasabb, a farokcsúcsnál kihegyesedő (többnyire a nyíltabb vízben élnek), és rajta szabálytalan, de kontrasztos fekete foltok vannak. Szemgyűrűjük aranyosan csillogó sárga. A foltos szalamandra lárvái zömökebbek, nagyobbak, színük sötétebb, barnán márványozott, lábaik tövénél sárgás foltok vannak. Leginkább az alpesi gőte lárvái hasonlítanak a pettyesgőte-lárvákra, ezeket nehéz elkülöníteni. Az alpesi gőte lárváinál a hátvitorla márványozottsága sötétebb.

Európa legnagyobb részén megtalálható. Hiányzik Dél-Franciaországból és a Pireneusokból, az Appennini-félsziget déli feléről. A Brit-szigeteken mindenfelé megtalálható, a Skandináv-félsziget körülbelül feléig hatol észak felé. A Balkánon mindenütt előfordul, ahogy Kis-Ázsia nyugati részén és a Kaukázusban is. Elterjedésének keleti határa az Altáj hegység.

A pettyes gőte Magyarország egész területén gyakori, ahol szaporodásra alkalmas víztestet talál. Középhegységi és alföldi tájakon egyaránt előfordul.

Ha megfelelő, lehetőleg sűrű növényzetű és halmentes tavacskák rendelkezésre állnak, a szárazföldi élőhellyel szemben kevésbé válogatós. Megtalálható középhegységi erdőkben és nyíltabb alföldi tájakon egyaránt. Erdőkben, réteken, sőt szárazabb élőhelyeken is találkozhatunk vele. Ha szaporodásra megfelelő vizet talál, még városi kertekben, parkokban is megtalálja életfeltételeit. Szaporodik keréknyomokban, ártereken, kubikgödrökben, mesterséges víztározókban is. Lényegesen nagyobb számban él sűrű növényzetű állóvizekben, nádas, sásos vagy hínaras növénytársulásokban. A kifejlett állatok és a lárvák egyaránt kihasználják a vízi növényzet alkotta fedezéket, és többnyire a növények között vagy a nyíltabb vízfenéken tartózkodnak.

A kifejlett gőték életük javát a szárazföldön töltik, ahol nappal kövek, farönkök alatt rejtőzködnek, éjjel járnak táplálék után. Lassú mozgású gerincteleneket, ízeltlábúakat, férgeket, csigákat zsákmányolnak. Nyár folyamán, különösen, ha az időjárás száraz, meglehetősen inaktívak. Ősszel sokszor tömegesen lehet találkozni velük, ahogy a megfelelő telelőhelyek felé vándorolnak. Az időjárástól függően akár már február végén-március elején előjönnek, és elfoglalják a szaporodóhelyként szolgáló vizeket. A hímek pompás nászruhájukban csalogatják a nőstényeket, a kloákájuk megduzzadt mirigyeinek illatanyagait farkukkal legyezik a nőstény irányába. A spermát kis csomagocskában adják át, amit a vízfenékre helyeznek, ahonnan a nőstény kloákájával felveszi. A peték testén belül termékenyülnek meg. A peterakás főként áprilisban zajlik, egy-egy nőstény körülbelül 300 petét helyez el lehetőség szerint vízinövények szárára, ezek híján a vízfenék szilárd tereptárgyaira. A vízinövényekre helyezett petéket sokszor becsomagolják a levélbe, így rejtve el őket a ragadozók elől. A kifejlett gőték akár nyár elejéig is a vízben maradhatnak, ahol bőséges táplálék áll rendelkezésükre különféle gerinctelenek, apró ebihalak formájában, de a többség peterakás után visszatér a szárazföldre. A lerakott peték két hét alatt kelnek ki. A 3 pár külső kopoltyúval rendelkező, világosbarna vagy sárgás színű lárvák gyorsan fejlődnek a vízi gerincteleneken, és nyár végére alakulnak át. Ekkor elhagyják a vizeket, és az ivarérettség eléréséig, 3 éven át a szárazföldön tartózkodnak.

A pettyes gőte gyakori faj hazánkban. Fennmaradását a szaporodóhelyek megőrzése biztosítja, és erre akár még urbanizálódó környezetben is lenne lehetőség, például, kétéltűbarát kertek és parkok kialakításával. Fontos, hogy az egyébként jó állapotú szaporodóhelyekre ne hurcoljunk be halakat, mert azok hatalmas pusztítást képesek véghezvinni a peték és gőtelárvák körében, valamint táplálékkonkurensei is a kétéltűeknek. Különösen igaz ez a sajnos maguktól is gyors ütemben terjedő, igénytelen idegenhonos fajokra, az amúrgébre, az ezüstkárászra vagy a kínai razbórára. A tavaszi és őszi vándorlás alkalmával gyakran válik gázolás áldozatává, ezt megfelelő terelőrendszerek és átjárók építésével, illetve célzott mentőakciókkal lehet mérsékelni. Természetvédelmi értéke 10.000Ft.