Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Kétéltűek (Amphibia)
Rend: Farkatlan kétéltűek (Anura)
Alrend: Neobatrachia
Család: Valódibéka-félék (Ranidae)
Faj: Mocsári béka (Rana arvalis)

Hazai jogi védettség: Védett
Természetvédelmi értéke: 50.000Ft

A mocsári béka a valódibéka-félék családjába (Ranidae), a barnabékák csoportjába tartozik. Két alfaja közül a Rana arvalis arvalis elterjedési területének északnyugati, a R. a. wolterstorffi FEJÉRVÁRY, 1919 a délkeleti részén fordul elő. Az utóbbi alfaj hátsó lábai hosszabbak, előrehajtva a sarokgumó túlér az állat orrán (míg a törzsalaknál nem). Nálunk a R. a. wolterstorffi fordul elő.

Hegyes orrú, karcsú, közepesen hosszú lábú béka. Mérete 6,5-8cm. Hátsó lábának belső sarokgumója kiemelkedő, kemény. Háta barnás színű, közepén gyakran sötétebben szegett világos, hosszanti csík húzódik. Oldalán szintén gyakori az élesen elváló világosabb szín. Lejjebb a hasoldal határán jellemző a szabálytalan feketés hosszanti foltsor, mely már a mellső láb töve előtt egy elnyúlt sötét folttal elkezdődik. Hátsó lábai harántsávosak. Hasoldala világos. Kantár és halántéksávja többnyire kontrasztos, sötét. A nászruhás hím összetéveszthetetlen: feje, háta, sokszor egész felső testfele olajfilmszerűen csillogó égszínkék színűvé válik. Ebihalai a gyepi béka lárváira hasonlítanak, inkább karcsúak, mint robusztusak, farokzászlójuk nem foltos. Biztos elkülönítésük csak a szájmező szaruléceinek vizsgálatával lehetséges (illetve Magyarországon az élőhely alapján).

Az erdei béka hátsó lába hosszabb (a boka túlér az orrcsúcson), háta többnyire egyszínű, oldala mintázatlan. A gyepi béka nagyobb termetű, tompább orrú, hátsó lába rövidebb, lábai vaskosabbak, hasa márványmintás. Sarokgumója laposabb. Nálunk élőhelyeik csak ritkán fednek át. Két rokonán soha nincs világos hátcsík.

Franciaország keleti határától és Szlavóniától a Fekete-tenger északi partvidékéig, északon egészen Jakutföldig honos. A Balkán nagy részén már nem él, Fennoskandináviában hiányzik a norvég hegyekből és a Kola-félszigetről.

Elsősorban alföldi faj, de dombvidékeken is előfordul. Gyakori az ország északkeleti részében, a Tisza mentén. Somogyban és a Dráva mentén is nagyobb állományai élnek. A Dunántúlon a Balatontól északra ritkább, de a Dunától keletre alkalmas élőhelyeken bárhol találkozhatunk vele.

Magyarországon a folyókat kísérő holtágak, kemény- és puhafaligetek jellegzetes faja. Előfordul még lápokban, nedves réteken. A savas vizet jól tűri. A hegyvidékeken ritkán hatol 1000 méter fölé, Magyarországon előfordulása a középhegységekben sem jellemző.

Az év nagy részében szárazföldi életmódot folytat. Rövid ugrásokkal haladva vadászik különféle gerinctelenekre. Általában március végén-április elején szaporodik, a petézéshez sekély vizeket keres fel. A nászruhás hímek nagy tömegben gyűlnek össze az alkalmas helyeken, és a víz alól hallatják halk, bugyborékoló hangjukat. A hímek néhány nap alatt öltik magukra a színpompás nászruhát. Bár kérdéses, hogy a nőstények választását mennyiben befolyásolja a hím színezete, a kék szín kiterjedése és intenzitása jelzi a hím minőségét, a kékebb hímek utódainak túlélése nagyobb. Erdei békáéhoz hasonló méretű (kb. 1500-2000 petét számláló) petecsomói végig az aljzaton maradnak. Lárváik júniusban alakulnak át. Elterjedési területe is mutatja, hogy nem melegigényes faj, késő októberig-novemberig találkozhatunk vele. Vízben vagy annak közelében telel át.

Élőhelyei közül sok természetvédelmi oltalom alatt áll. Mivel egész évben a víz közelében marad, és nem vándorol nagyobb távolságra, ritkábban gázolják el tömegével, mint rokonait. Magyarországi állományai stabilak. A faj a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon - mint minden kétéltű és hüllő - védett. Természetvédelmi értéke: 50.000Ft.