Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Kétéltűek (Amphibia)
Rend: Farkatlan kétéltűek (Anura)
Alrend: Neobatrachia
Család: Valódibéka-félék (Ranidae)
Faj: Kecskebéka (Pelophylax esculentus)

Hazai jogi védettség: Védett
Természetvédelmi értéke: 10.000Ft

A kecskebéka korábban Rana-genuszba tartozott, átsorolásának okait lásd a nagy tavibékánál (Pelophylax ridibundus); a Rana esculenta elnevezés azonban még ma is széles körben használatos. A nagy illetve a kis tavibéka állandósult és szaporodóképes hibridje, tehát nem tekinthető önálló fajnak. Genusz- és fajneve közt gyakran olvashatjuk a görög klepton (tolvaj) szóra utaló "kl." rövidítést, ami annyit jelent, hogy hibridogenetikus szaporodása során géneket "lop" szülőfajaitól. A hibridogenetikus szaporodás során a két különböző fajhoz tartozó szülő hibrid utódai szintén szaporodóképesek. A hibrid kecskebéka tehát a két különböző fajhoz tartozó szülőjétől kapott kromoszómákkal rendelkezik. Amikor azonban ő maga ivarsejteket képez, a kromoszómái nem kereszteződnek át, így a szülői gének keveredése nem történik meg, egy sajátos mechanizmus következtében az egyik szülő génállománya felszívódik, és csak a megmaradt másik jelenik meg az ivarsejtben. A hibrid kecskebéka tehát vagy nagy vagy kis tavibéka ivarsejteket termel. Azonban könnyen visszakereszteződik bármelyik szülőfajjal, és ezzel újabb hibridek "előállítása" válik lehetővé. Általában stabil szerkezetű szaporodó állományok jönnek létre, melyek vagy ridibundus-esculentus vagy lessonae-esculentus összetételűek - ahol többnyire az egyik faj az egyik ivart, a másik faj a másik ivart adja. Nagyon gyakoriak például az olyan populációk, melyekben a nőstények nagytermetű esculentus-ok, a hímek pedig kisebb termetű lessonae-k. A tisztán esculentus-okból álló állományok ritkák, csakúgy, mint a kizárólag egyik vagy másik szülő fajból állók.

A kecskebéka méretében és színezetében is átmenetet mutat a két szülői faj, a nagy és a kis tavibéka között. Testhossza általában 8-12cm, combja közepesen hosszú, sarokgumója is átmeneti méretű. Hátának színezete igen változatos: alapszíne zöld sötétbarna vagy fekete foltokkal, lécekkel tarkított. Az egészen fiatal egyedek néha barna színűek, ezért sokan erdei vagy mocsári békának nézik őket, de a sötét "bajszuk" hiányzik. Hasa rendszerint szürkén foltos, de csak nagyon ritkán teljesen fehér (kis tavibéka) vagy sötét, fekete mintás (nagy tavibéka). A comb hátsó oldalán megvan a tigrisminta, a világos csíkok inkább sárgák. A hímek hanghólyagja középszürke színű. Hangja nagyon hasonló a nagy tavibékáéhoz.

Mivel a kecskebéka a nagy és a kis tavibéka hibridje, megjelenésében átmenetet képez e két faj között, ezért alaktani bélyegek alapján gyakorlatilag nem lehet egyértelműen elkülöníteni azoktól. Támpontokat a hozzávetőleges elkülönítéséhez lásd a másik két fajnál...

Európai faj, de Skandináviából (Dániában még előfordul), a Brit-szigetekről és a Mediterrán térségből hiányzik. Elterjedési területe nagyjából megegyezik a kis tavibékáéval, azonban kelet felé nem nyúlik el Európa határáig.

Hazánkban a leginkább elterjedt zöldbékánk, az ország minden pontján találkozhatunk vele, kivéve a szélsőségesen száraz vagy a vizektől távoli helyeket, illetve a magas hegyvidékeket. Két szülőfajához képest jobban tűri a zavarást, ezért rendszerint a kecskebéka kolonizálja a frissen épített csatornákat, bányagödröket és egyéb erőteljesen zavart víztesteket.

Sokféle élőhelyet benépesít, lényegesen kevésbé válogatós, mint szülő fajai. Természetes vizeink mellett nagyon gyakran találkozhatunk vele csatornákban, lecsapoló árkokban, halastavakban. Egyedül a szikesekben ritkább, mivel sótűrő képessége nem éri el a nagy tavibékáét. A többi zöldbékához hasonlóan kerüli a gyorsan áramló vagy nagyfelületű és növénymentes vizeket.

Tavaszi előbújása, peterakása és az ebihalak kikelése tekintetében inkább a nagy tavibékára emlékeztet. Azonban a kis tavibékához hasonlóan a kecskebéka is képes messzebb elvándorolni a vizektől, így akár erdei környezetben is találkozhatunk vele. Táplálékának összetétele igen változatos, szinte minden gerinctelen csoport előfordul benne. Alkalmasint kisebb gerinceseket is elfogyaszt, de a halastavak halivadékaira nem jelent veszélyt.

A kecskebéka Magyarországon jelenleg nem veszélyeztetett faj, széles körben elterjedt, csökkenéséről nincs ismeretünk. Vízhez kötődő életmódja miatt azonban érzékenyen érintheti a kitridiomikózis, a kétéltűeket globálisan fenyegető gombafertőzés. Mérete miatt - a nagy tavibékához hasonlóan -, korábban kedvelt zsákmánya volt az éttermeket békacombbal ellátó gyűjtőknek. A természetvédelmi szabályozás miatt ez a tevékenység napjainkra már alábbhagyott, de saját, étkezési célú gyűjtése még előfordul. A faj a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon - mint minden kétéltű és hüllő - védett. Természetvédelmi értéke: 10.000Ft.