Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Kétéltűek (Amphibia)
Rend: Farkatlan kétéltűek (Anura)
Alrend: Neobatrachia
Család: Valódibéka-félék (Ranidae)
Faj: Kis tavibéka (Pelophylax lessonae)

Hazai jogi védettség: Védett
Természetvédelmi értéke: 10.000Ft

A kis tavibéka tagja az úgynevezett eurázsiai zöldbéka-fajcsoportnak. Genusznevének változásával kapcsolatos tudnivalókat lásd a nagy tavibékánál - korábbi, de gyakran még ma is használt neve Rana lessonae. Monotipikus faj, az Appennini-félszigeten, Korzikán és Szicílián előforduló állományait Pelophylax bergeri (GÜNTHER in ENGELMANN, FRITZSCHE, GÜNTHER, and OBST, 1986) néven önálló fajnak tekintik.

A hazai zöldbéka-csoport legkisebb tagja, testhossza ritkán haladja meg a 6-7cm-t. Színezete igen változatos, legtöbbször a zöld valamely barnászöld foltokkal, lécekkel, csíkokkal mintázott árnyalata. Nászidőszakban a hímek "kivirulnak", élénk neonsárga, zöldessárga vagy kifejezetten aranyoszöld színt vesznek fel. Hasuk csak ritkán mintázott, általában fehér, vagy akár rikítóan hófehér is lehet. A combok tigrismintájában a világos sávok citromsárgák. A hímek hanghólyagja fehér. A párzási időszakban világos színű hüvelykvánkosuk fejlődik. Combjuk rövid, ha a test hossztengelyére merőlegesen állítjuk be, és a lábakat térdben behajlítjuk, sarkaik jól láthatóan átfedésbe kerülnek - ellentétben a nagy tavibékával, ahol a sarkak össze sem érnek. Sarokgumójuk magasra emelkedő, már-már az ásóbékáéval vetekedő méretű. Hangja hasonló a nagy tavibékáéhoz, de a "kvark-kvark" szólamokat váltó kacagó szakaszok valamivel magasabbak, és inkább kerepelés-szerűek.

Mind a nagy tavibéka (Pelophylax ridibundus), mind a kecskebéka (Pelophylax esculentus) nagyon hasonló megjelenésű fajok. Mivel a kecskebéka egyik szülő faja maga a kis tavibéka, a hasonlóság köztük még nagyobb, mint a nagy tavibéka esetén. Általában azonban mindkét faj lényegesen nagyobbra nő, mint a kis tavibéka. A kis tavibéka combjai rövidebbek, mint a nagy tavibékáé, ezért, ha a test hossztengelyére merőlegesen állítjuk be őket, és térdben behajlítjuk a lábakat, sarkaik jól láthatóan átfedésbe kerülnek - ellentétben a nagy tavibékával, ahol a sarkak össze sem érnek. A kis tavibéka combjain a tigrismintázat világos elemei inkább sárgák vagy narancsszínűek, szemben a nagy tavibékával, ahol a világos részek piszkosfehérek. Egyes kevert állományokban azonban szinte lehetetlen őket alaktani bélyegek alapján elkülöníteni. A kis tavibékát könnyen megkülönböztethetjük a barnabékáktól (Rana-fajok), mivel azokkal ellentétben szemei közel ülnek egymáshoz, és nem visel barna "bajszot".

Eurázsiai elterjedésű faj, de elterjedési területe lényegesen kisebb a szintén eurázsiai nagy tavibékáénál. Skandináviából szinte teljesen hiányzik, és nincs jelen a Brit-szigeteken, az Ibériai- és a Balkán-félszigeten sem. Olaszország északi felében azonban megjelenik, ahol kizárólag a Pó-folyó mentén telepedett meg. Kelet felé Kazahsztánig eljut, de itt már csak szórványos adatok állnak rendelkezésre a faj elterjedéséről.

Az ország több régiójában gyakori faj, csak a magasabb dombvidékeken és hegységekben hiányzik, egyébként mindenhol megtalálható, ahol van számára megfelelő élőhely.

Síkvidéki faj, a magasabb hegyekben csak nagyon ritkán találkozhatunk vele. Szemben a nagy tavibékával, inkább a mocsarak és lápok lakója, de benádasodó sekélyebb halastavakban, lassú folyású folyók mentén és holtágakban is találkozhatunk vele. A nagy kiterjedésű, nyílt vizű tavakban vagy nagyobb folyók mellett nem fordul elő. Bár kötődik a vízhez, hajlamos részlegesen szárazföldi életmódot folytatni. Csapadékos időben vagy párás környezetben akár néhány kilométerre is eltávolodhat a víztől.

A kis tavibéka többnyire nappal aktív. Előszeretettel napozik a vízparton, de a nagy tavibékánál kevésbé kötődik a vízhez. A párzást követően gyakran elhagyja a vizet, és félig szárazföldi életmódot folytat nedves aljzatú erdőkben vagy üde réteken. Nászidőszaka május és júniusig hónapokra esik, ilyenkor a hímek akár százas nagyságrendű kórusokat is képezhetnek. Sekély vízbe, növények közé rakott kislabda méretű petecsomójukban általában 500-1000 pete van, de találtak már 4400 petét tartalmazó csomót is. Az ebihalak nyár közepére alakulnak át. Gyakran hibridizálódik a nagy tavibékával (ennek részletes ismertetését lásd a kecskebékánál), a hibrid kecskebéka egyik szülőfaja. Ivaréretté 2-3 éves korukra válnak. Táplálékuk igen változatos, étlapjukon ízeltlábúak és egyéb gerinctelenek szerepelnek. Többnyire a szárazföldön telelnek, a téli pihenő szeptember-október tájékán kezdődik, és márciusban ér véget.

A kis tavibéka Magyarországon jelenleg nem veszélyeztetett faj, széles körben elterjedt, állományainak csökkenéséről nincs ismeretünk. Még "békacombért" sem vadászták kis termetéből fakadó alacsony húshozama miatt. Érzékenyen érintheti azonban kitridiomikózis (a kétéltűeket világszerte fenyegető gombafertőzés). A faj a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon - mint minden kétéltű és hüllő - védett. Természetvédelmi értéke: 10.000Ft.